Karácsonyi készület – napi apostol és evangélium – Zsid 3,5-11.17-19 és Lk 20,27-44

Zsid 3,5-11.17-19 Atyámfiai! Óvakodjunk ezért attól, hogy  közületek bárki úgy vélekedjen, még késlekedhet bemenni nyugalmába, mert  még érvényben van az ígéret. Hozzánk éppúgy eljutott az üdvösség  örömhíre, mint őhozzájuk; ám nekik nem vált hasznukra a tanítás, mert  nem csatlakoztak azokhoz, akik hittel hallgatták. Nyugalma országába  ugyanis csak akkor jutunk el, ha hívők vagyunk. Mert ezt mondta:  Megesküdtem hát haragomban, hogy nyugalmamba be nem mennek. A világ  teremtése óta művei ugyan befejeződtek, mint ahogy egy helyen a hetedik  nappal kapcsolatban megállapítja: „A hetedik napon az Isten megpihent  minden munkájától.” Itt mégis így nyilatkozik: „Nyugalmamba nem mennek  be.” Azaz még hátra van, hogy némelyek eljussanak, ugyanakkor mások,  akik már korábban hallották az evangéliumot, hitetlenségük következtében  nem jutottak el oda. Azért ismét kijelölt egy napot, egy „má”-t. Dávid  által mondatja annyi idő után, amit már előbb idéztünk: Ma, amikor majd  meghalljátok szavát, ne keményítsétek meg a szíveteket. Ha Józsue  megszerezte volna nekik nyugalma (országát), nem szólt volna egy másik,  későbbi napról. A szombati nyugalom tehát még ezután vár az Isten  népére. Aki ugyanis belép nyugalma országába, az megpihen minden  munkájától, mint ahogy az Isten is megpihent a magáétól. Törekedjünk  tehát rá, hogy bejussunk nyugalmának ebbe az (országába), nehogy valaki  éppúgy elessék, mint előbb a hitetlenség példáján láttuk. Az Isten szava  ugyanis eleven, átható és minden kétélű kardnál élesebb, behatol a  lélek és szellem, az íz és a velő gyökeréig, megítéli a szív gondolatait  és érzéseit. Semmilyen teremtett dolog nem marad előtte rejtve; minden  föl van fedve és nyitva van az előtt, akinek számadással tartozunk. Lk 20,27-44 Abban  az időben Jézushoz mentek néhányan a szadduceusok közül, akik azt  mondják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték őt: „Mester! Mózes  előírta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére, akinek felesége volt, de  gyermektelenül halt meg, akkor a testvére vegye el az asszonyt, és  támasszon utódot testvérének. Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán  meghalt gyermek nélkül. Aztán elvette a második is az asszonyt, de ez  is meghalt gyermek nélkül. Aztán a harmadik vette el őt, majd  hasonlóképpen mind a heten, gyermeket nem hagyva mind meghaltak. Végül  meghalt az asszony is. A feltámadáskor közülük vajon kié lesz az  asszony? Hisz mind a hétnek felesége volt.” Jézus feleletül ezt mondta  nekik: „E világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók  lesznek rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való  feltámadásra, nem nősülnek, és nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se  halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a  fiai, mert a feltámadás fiai. Azt, hogy a halottak feltámadnak, már  Mózes is jelezte a csipkebokornál, amikor az Urat Ábrahám Istenének,  Izsák Istenének és Jákob Istenének mondta. Isten pedig nem a holtaké,  hanem az élőké, hiszen mindenki neki él.” Ekkor néhány írástudó  feleletül ezt mondta: „Mester! Helyesen szóltál.” Többé pedig nem mertek  tőle kérdezni semmit. Ő viszont így szólt hozzájuk: „Hogyan mondják,  hogy a Krisztus Dávid fia? Amikor maga Dávid mondja a Zsoltárok  könyvében: »Ezt mondta az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobbomra, míg  ellenségeidet zsámolyul vetem lábad alá.« Dávid tehát Urának hívja őt.  Hogyan lehet akkor az ő fia?” Tamás László görögkatolikus papnövendék előadásában